Kersner Istvánné írása a település életét meghatározó család életéről:
„ Bódé történetének, az itt lakók életének az 1800-as évek elejétől 1950-ig meghatározó tényezője a Bóday család.
A dunántúli nemes Bóday család evangélikus vallású ága az 1700- as évek végéig Öcs településen élt. Innen költöztek Bódéra, miután otthonuk egy tűzvészben leégett. Valamennyien tanult, magas állami tisztséget betöltő, köztiszteletben álló emberek voltak.
A családfő: Bóday Mihály (1747- 1807) a bécsi udvar kancellárián dolgozott. Leszármazottai jogot végzett táblabírák, főszolgabírók, az új iránt érdeklődő, mélységes hazaszeretettől átfűtöttek voltak.
1848- 49-ben 5 ifjú Bóday vett részt a szabadságharcban. A család nőtagjai is rendkívüli bátorságról tettek tanúbizonyságot. Bóday Amália (az öt hadfi lánytestvére) a Kossuth gyermekek bújtatásának tevékeny résztvevője volt. Az 50-es évek viharos történései, embert próbáló intézkedései Bóday Dezsőnét, Ómamát is arra kényszerítették, hogy elhagyja lakhelyét.
A kiegyezés után a 200 holdas családi birtokon újító szellemű gazdálkodást folytattak, mintagazdaságot hoztak létre. A 25 holdas, öntözéses bolgárkertészet friss zöldségekkel látta el a környező falvak lakóit, beavatva az asszonyokat a kertművelés, palántázás rejtelmeibe.
Jeles képviselője a családnak Czekelius Günther (1897-1989) Bóday Éva férje, bányaigazgató, aki a háború után kényszerből felvette a Bóday Gábor nevet.
Az ajkai tevékenységéről a Bódéi Hagyományőrző Egyesület Horváth Károly szakmai irányításával méltó emléket állított: könyv jelent meg róla, utca viseli a nevét, emlékkiállítás hirdeti az ajkai bányászatért és a településért kifejlett tevékenységét.
A Bóday-kripta felújítása a közvetlen leszármazottakat, Bóday Gábor és Bóday Éva gyermekeit: Ottót és Alexát hozzásegítették ahhoz, hogy újra hazataláljanak.”
Köszönjük Kersner Istvánné Marika néni megemlékezését a Bóday családról. Marika néni több évtizedig tanított a város iskoláiban. Szeretettel nevelte az ifjúságot. Férjével együtt sokat tett és a mai napig is tesz a hagyományok megőrzésért.
Forrás: Dr. Csontos Lászlóné, Bóday Alex és Bóday Ottó által rendelkezésre bocsátott anyagok (levéltári források, megbízható családi feljegyzések)
A bolgár kertész fogalma: Kisüzemi módszerekkel melegágyi hajtásokkal, árasztásos öntözéssel zöldséget termelő kertészt jelent.
A bolgárok a törököktől lesték el az öntözés tudományát, és terjedt tovább tőlük a Balkánra és Magyarországra. A bolgárkertészek a 19. század második felében Bulgáriából települtek be Magyarországra. Módszereik, egyes eszközeik újdonságnak számítottak!
A bolgárok egyszerű, szerény, becsületes, dolgos emberek voltak. A magyarokat tisztelték, hisz a jobb megélhetés reményében jöttek ide, békében éltek velük, sokuknak munkát adtak kertészeteikben, munkásaik sok munkafogást megtanultak tőlük. De egymás között sem voltak veszekedős, civakodós természetűek. Sokat dolgoztak, csak a saját bolgár ünnepeiken és vasárnap pihentek, ha nem volt valami sürgős munka a kertészetben. Családi eseményeiket (keresztelő, esküvő) tágabb körben, a bolgár közösség körében ünnepelték meg. Az otthoni szegénység után jobb életkörülményekre törekedtek, otthon maradt rokonaikkal jó kapcsolatokat tartottak. Étkezésükben értelemszerűen sok volt a zöldség, gyakori nyári étel volt az uborkaleves és a nyers lecsó, több Bulgáriából hozott jellegzetes ételt főztek, pl. a sült paprikából fokhagymásan készített lecsót. Más hagyományokat is megőriztek, pl. a szilveszteri balnyica sütést a belerejtett szerencsepénzzel.
1865-1944-ig dolgoztak Magyarország 62 településén, márciustól-novemberig, bérelt földeken.
Az árasztásos öntözés technikája
Az árasztásos öntözés, mint megoldás: vízben nagyon-nagyon takarékos volt, lehetőség szerint mindig patakok, folyók mellett keresték ezért a földeket. A folyókból magas ásványi anyag tartalmú vizet tudtak nyerni, aminek csak egyetlenegy hátránya volt…hogy hideg volt, de még mindig kellemesebb, mint amit a kútból húztak fel.
A növényeket igény szerint minden reggel öntözték ezzel az árasztásos megoldással: szívkapával nyitották meg a gátakat. Ezt a munkát csak a fő kertész csinálhatta!
Ez az árasztásos technológia annyira gazdaságos volt, hogy éves szinten egy katasztrális holdon 300-600 korona volt a költség, míg a szórásos öntözés 3000 koronába került. Rájöttek, hogy ez a gazdaságosabb módszer!
Használták még a mulcsozást és az üvegházas technológiát is. Fontos, hogy permetezés és a vegyszermentesen dolgoztak!
Az ágyások kialakításainál jellemző volt, hogy magaságyásokat csináltak fakerettel vagy anélkül. Az ágyások 2-3 x 4-6 méteresek, 20 cm magasak voltak, alacsony vagy magas gátakkal kötötték össze és a gravitációt kihasználva engedték a megfelelő mennyiségű vizet az ágyások közé. A reggeli öntözés után az ágyásokat fűzfavesszővel, vagy gyékénnyel vagy szalmával takarták be, majd jó idő esetén nappalra lebontották, és csak éjszakára takarták vissza, egész addig amíg nem jött a tartós jó idő.
A vetési időszak minden év 100.napja környékén történt, a palántázás pedig Orbán napja után. Azt szokták mondani, hogy „a vetés akkor kezdődik, amikor a porcsin fű kihajt”!
Veszprém megyében 2 helyen volt Bolgár kertészet: Zsófiapusztán és Bódén. Utóbbi az Erőmű gyárterülete helyén terült el kb. 25 hektáron. A bolgárkert kialakítás a Bóday család nevéhez kötődik. Ők telepítették le Valtelov Györgyöt és családját, hogy a kertészetet irányítsa. Ő volt a fő kertész!
A bolgárkert munkáját sok gyerek segítette, akiknek mindig terménnyel fizettek. A kertész felesége foglalkozott a termés leszedésével, amiket osztályoztak: első, másod- és harmadosztályú termések voltak.
Minden évben, Szent György napján bárányt sütöttek és mindenkit vendégül láttak, akik betértek hozzájuk.
1944-bn hazaindultak a bolgár kertészek, többet nem jöttek vissza. Lőrintéről még pár évig bedolgozott egy Bolgár Pisti nevű kertész…de lassú vegetálás után véget ért a csoda kertészet Bódén…
2018-ban az ajkai önkormányzat újra élesztette a Bolgárkertészet hagyományát, emlékét itt Bódén!
Napjainkban 3 hektár területen lehetőségük van mindenkinek , a kertészkedésre és a hagyományok ápolására. Jelenleg 30 család dolgozik a kertben, akik ugyanúgy az árasztásos technológiát és , vegyszermentességet alkalmazzák a termelés során. A családonként megtermelt zöldségek egy része rászoruló családok részére juttatják .el.
Szabóék sok mindent megtermelnek maguknak (Fotó: Tisler)
A terület tökéletes otthont ad még gyógynövények termesztésének és a lélekkertészetnek. Jelenleg Kovács Tibor kertész/gondnok segítségével bárkinek lehetősége van a gyógynövények megismerésére és kóstolására. Tibor bemutatói tökéletes tájékoztatást adnak a növények gyógyhatásairól, ízvilágáról! Jelenleg kb.50 féle gyógynövény található meg bemutató jelleggel itt a Bolgárkertben.
Kovács Tibor gondnok segíti a termelők munkáját (Fotó: Tisler)
Büszkén mutatjuk be kis közösségünk legújabb tagjait, legújabb kis közösségét, a Bódéi Tipegőket!
Hogy miért is jött létre a babaklub?
Úgy gondoltuk, hogy az édesanyáknak szükségük lehet egy közösségre, ahol hasonló élethelyzetben lévőkkel beszélgethetnek, tapasztalatot cserélhetnek.
Célunk, hogy a gyermekek már egészen kicsi kortól kezdve egy játékos klubfoglalkozáson vehessenek részt! Ahol élvezhetik egymás társaságát, dolgozhatnak társas kapcsolataik, szociális életük kialakításán. Mindezt egy olyan környezetben, ahol életkoruknak megfelelő, fejlesztő játékokkal vannak körbevéve. Akár közös játékban, akár ha egyedül tevékenykedik, akkor is épp úgy fejlődik a kisgyermek!
A foglalkozások kötetlen formában zajlanak, hogy az édesanyák (vagy édesapák, nagymamák) egy kicsit megpihenhessenek, feltöltődjenek! Megoszthatják egymás között a nevelési nézeteiket, ötleteiket! Egy kisebb életkori nehézségen könnyebben , egymást segítve tudjanak továbblépni!
Esetlegesen tervezzük időszakos bababörzék megvalósítását is, hogy egymás közt adhassák-vehessék a már kinőtt rucikat, megunt játékokat!
Szeretnénk megköszönni a VSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégiumnak, hogy biztosítják részünkre a fejlesztő játékokat és a fiatal, lelkes Kisgyermekgondozó,-nevelő diákoknak Kovács Szabina irányításával, hogy aktív részvételükkel segítik a klubfoglalkozást!
Az első foglalkozás óta hatalmas az érdeklődés! Hétről-hétre új kis „tipegők” csatlakoznak….Mindenki mosolyogva és kellemesen elfáradva megy haza! (Nincs gond az altatással!)
A múlt század második felében Jedlik Ányos dinamója, az áramfejlesztő generátorok őse jelezte, hogy a villamosipari kutatásokban nagy eredmények várhatóak. Folyamatosan növekedett a ipar villamos energia igénye, a szénszálas és a volfrámszálas izzó felfedezése pedig lehetőséget biztosított a lakossági fogyasztás kialakulására is. Ezt az igényt a kezdetleges vízerőművek már nem tudták kielégíteni, szükség volt a szénre alapozott hőerőművek fejlesztésére.
Az Ajkai Iparmedence ebben az élen járt, elsősorban Aschner Lipótnak köszönhetően, aki az Egyesült Izzó alelnökeként 1935-től meghatározó ipartelepítést hajt végre. Létrejön a kripton gyár, a kiserőmű, továbbá elindítja az Ajkai Hőerőmű építését. Az Ajkai Kiserőmű megszakításokkal 1947-ig üzemelt.
kép Aschner L.
Az 56 MW teljesítményre tervezett erőmű alapkő letétele 1941-ben volt, a háború és a fokozódó energia igény szükségessé tette, hogy miniszteri biztos felügyelje a munkát. Az építkezéssel párhuzamosan épülnek a szolgálati lakások és a munkásszálló. 1943. május 13-án az erőmű megkezdi az áramszolgáltatást.
A feladat adott volt, ellátni a timföldgyárat és alukohót hő és villamos energiával, valamint a térség lakosságának ébredező igényét kiszolgálni. Ugyanebben az évben hadi üzem lett az erőmű és négy katonai század végzi az üzemeltetést. A háború elérte Ajkát is a vesztes fél, jóvátételi kötelezettségét kiterjesztették az erőműre, négy kazánt, kettő turbinát, az összes kiszolgáló berendezéssel együtt becsomagolva kell a Szovjetunióba szállítani, szólt az utasítás. Kemény tárgyalások és a háborús győztes timföld igénye megkegyelmezett az erőműnek, de egy millió dollár egyéb jóvátételt így is kellett fizetni. 1945. novemberétől 1947. decemberéig tartó nagy üzemzavar idejére ismét üzembe kellett helyezni a kiserőművet. 1947. december 10-én befejeződött az AJKA I-es erőmű építése. 1948. február 18-án államosítják és a többi dunántúli erőművel együtt, Magyar Dunántúli Villamossági Rt. néven működik tovább. 1949-ben elkészül az Ajka – Győr közötti 120 kW-os távvezeték, így az Ajkai Erőmű bekapcsolódik az országos hálózatba, a szénellátás Padragkútról vasúton, a nagy mennyiségű víz Tapolcafőről érkezik. 1954-ben létrejön az Erőmű Tröszt, amely az összes villamos energia termelőt egyesítette, így az Ajkai Hőerőmű Vállalatot (AHV) is.
Ajka II bővítés
A növekvő energia igény, a szovjet repülőgép és rakéta ipar (Magyar – Szovjet Timföld Egyezmény) szükségessé teszi egy modernebb, nagyobb teljesítményű erőmű építését. Öt db 100 t/h kapacitású kazán és 3 db 32 megawattos gépegység a tervezett fejlesztés, több mint félmilliárdos költséggel. A berendezéseket teljes egészében a hazai nehézipar állította elő. Természetesen a háromszorosára nőtt termelés megkövetelte a szakképzett munkaerőt, vele együtt a szociális létesítményeket és a lakhatási lehetőségeket. Az első gépcsoportok 1961. február 25-én, április 4-én és augusztus 20-án lettek üzembe helyezve. Az erőmű a 60-as években a gazdaságosan üzemelő erőművek közül az elsők között volt.
kép Ajka I, Ajka II üzem közben
1963-ban méltán ünnepelhetett a 20 éves erőmű, befejeződött az üzemelés közbeni folytonos építkezés, ugyanebben az évben szeptember 1-én az Erőmű Tröszt és az összes villamos energia szolgáltató beolvad a Magyar Villamos Művek Trösztbe. A 70-es években a romló szénminőség, a csökkenő villamos energia igény, a növekvő timföldgyári hőigény, az új és hatékonyabb erőművek belépése az energiarendszerbe, megváltoztatta a profilt. A tapolcafői források elapadtak, új vízszerzési lehetőséget kellett kiépíteni Nyirádról.
A fejlesztések, karbantartások elmaradása fokozatosan növelte a város por terhelését, szükségessé vált a régi porleválasztók és a kazánok rekonstrukciója. 1982. április 12-én leáll a 12-es kazán és elkezdődik a rekonstrukció, amely 1986. december 18-án, a 8-as számú kazánnal fejeződik be.
3. kép Ajka II új kazándob
Ez idő alatt, a működő és élő üzemben kellett elvégezni a 2 milliárd forint értékű programot, melynek 1/3-át a Környezetvédelmi Minisztérium biztosította. A kazánok az állványszerkezetekig lebontásra kerültek, mindezt folyamatos üzemelés mellett. Megépült a központi hővezénylő és az elektrofilterek.
kép E.filter kereszttartó beemelése
1988-ban Lurgi típusú filtert kapott az 1-es, 2-es és 3-as kazán. A tovább romló szénminőség megnövekedett portartalmát már nem tudták leválasztani az elektrofilterek, ezért kísérletek kezdődtek tüzeléstechnikai átalakításokra. Ennek eredménye lett a hibrid-fluid tüzelési technika bevezetése és az SO2 és NOx emisszió csökkenése 35-40 %-kal.
Ajka városa a „tűrőképességéért”jogosan érdemelte ki 1989-ben, a várossá nyilvánítás 30. évfordulója alkalmából az AHV-tól a Hélioszt ábrázoló szobrot, ugyanakkor az erőmű dolgozói is rászolgáltak arra az aranyozott kulcsra, amivel a város megajándékozta őket, a környezetvédelem érdekében kifejtett tevékenységükért.
kép Héliosz szobor
november 1-jével az Ajkai Erőmű Vállalatot összevonták az Inotai Erőmű Vállalattal, Bakonyi Erőmű Vállalat néven. 1992, január 1-jén a vállalat átalakul részvénytársasággá, amely 1993. április 1-én integrálja az Ármin, a Jókai és a Padragi Bányát.
1998-ban privatizálják a Bakonyi Erőmű Rt-t az Euroinvest és a Transelektro konzorciuma vásárolja meg. Még az év folyamán elbocsátanak 89 adminisztratív és 231 fizikai dolgozót. 2003-ban az Euroinvest lesz az egyedüli tulajdonos. Az energiatermelés alapanyaga a széntől egyre inkább eltolódik a biomassza felé.
2017-től az új tulajdonos a francia VEOLIA, amely egy év múlva nagy volumenű felújításokba kezd, melynek eredményeképpen napjainkra sokat javult Ajka levegője, a város nem kis örömére.
A századforduló művészeti szemléletének legkövetkezetesebb alkotója Szlovákiában.
Miért fontos a bódéiaknak?
A Bódéi Szűzanya Szeplőtelen Szíve templomban található Halász-Hradil Elemér: Megfeszített Krisztus nagyméretű olajfestményét 1976-ban Hradil Alajos, – Hradil Elemér testvére – adományozta a templomnak, fia Hradil György halálakor.
Hradil György és a család több tagjának hamvai nyugosznak a bódéi római katolikus temetőben.
Hradil Elemér 12 gyermekes családban nőtt fel Miskolcon. Édesapja Hradil Vince címfestő, panorámafestő volt. Testvérei közül több festő, szobrász, fényképész alkotott különböző európai városokban: Nagybányán, Münchenben, Olaszországban. Elemér 1892-94-ben betűfestő-mázolóként dolgozott Bécsben, majd katonai szolgálata alatt előbb Lőcsére, majd Kassára került 1894-97-ben. Hollósy Simon magániskolájában kezdte művészeti tanulmányait Münchenben 1897 és 1901 között, utána 1902-3-ban Párizsban folytatta gróf Andrássy Dénes ösztöndíjával a Julian Akadémián, majd újból Münchenben tanult két évig. 1902-ben vette fel a Halász előnevet. A nagybányai művésztelepen 1898 és 1900 között, majd 1908-ban a szolnoki művésztelepen dolgozott. 1913 és 1914 között Benczúr Gyula budapesti mesteriskolájába járt. Közben kiállított a müncheni Kunstvereinnel (1901), tagja lett a Nemzeti Szalonnak (1902), művei szerepeltek a legjelentősebb országos képzőművészeti bemutatókon, Kassán önálló kiállításai voltak. Miskolcon lakott egy ideig, az első világháborúban hadirajzolóként dolgozott, majd azt követően Kassára költözött. Itt festett és rajzolt, valamint 1919-től rajzot is tanított akkor megnyitott magániskolájában. Diákjai voltak többek közt Bauer Szilárd, Kontuly Béla és Jakoby Gyula.
Közös műtermük volt Csordák Lajossal, ma emléktábla és portré látható a rotunda épületén.
1897-től állított ki Nagybányán, Budapesten és vidéken is. Műveiből gyűjteményes kiállítást rendezett Kassán 1909-ben és 1912-ben.
1924-től 1935-ig elnöke volt a kassai Kazinczy Társaság Képzőművészeti Osztályának. A szervezet minden tagsági bemutatóján kiállította műveit (pl. 1924, 1939).
Ferenczy Károly hatással volt festészetére, mind naturalizmusával (Munkásfiú portréja, 1899 körül), mind a nagybányás plein air korszakával (Faunok és nimfa, 1901). Az Öregember plein airben (1908) és az Olvasó öreg férfi (1906) c. festményei azt bizonyítják, hogy a kassai művészképzésben részesült szlovák, magyar és cseh diákok közvetlenül Halász-Hradiltól sajátították el a nagybányai stílust. A Kertrészlet (é. n.). c. kisméretű vásznát impresszionistának tekintik.
1912 és 1913 közé tehető szecessziós periódusa, ekkor készült nagyméretű vászna a Cigánybál (1913), amely a szecesszió egyik legjelesebb festménye Szlovákia mai területén. A további évtizedekben elsősorban a városi és polgári közeg festőművésze maradt. Ma a szlovákiai művészettörténet nagyra becsült alkotója, művei megtekinthetők minden 20. századot értékelő művészeti tárlaton, a neves képtárak állandó kiállításain.
Magyar festőként a szlovák modernizmus belőle táplálkozott, hiszen segítette ennek az irányzatnak a felismerését, elfogadását és széleskörű megértését. Céhbeli céltudatosságának és rendi öntudatának köszönhetően művészi, társadalmi és pedagógiai vonalon előtérbe került. Kassa társadalmi életének tevékeny részese volt. Írt a helyi sajtóba, alapító elnöke lett a Kazinczy Társaság Képzőművészeti Osztályának. Sikeres festő volt. Emberi nagyságára jellemző, hogy fölkarolta Kővári Szilárdot, a szecesszió jeles képviselőjét válsága idején. Szinte egész élete Kassához kapcsolódik és az Osztrák-Magyar Monarchiához. Ő maga nemzetiségét tekintve magyar hazafi volt, művészként viszont a mai Szlovákiához kötődött. Ez a megállapítás életének utolsó éveire jellemző, hiszen Kassán 1920-ig alig érzékelte valaki is, hogy Szlovákiában élt volna. Majd 1938 és 1945 között sem. Mindenképpen örvendetes, hogy végre elismerik nemzetiségét.
Sokoldalú művész volt, különböző zsánerképeket festett, de elsősorban arcképfestőként tartják számon. Ezekből több, mint kétszázötvenet készített. Tájképeket is festett, melyeken Kassát és környékét, de akár a szolnoki piacot örökítette meg. Az első világháború idején hadifestőként dolgozott. Nem hősi csatajeleneteket, hanem a frontvonal mögötti mindennapokat örökítette meg. A Hajléktalanok (1916) leleplezi a háború pusztításait.
Jelentős egyéni kiállítások: 1902: Kassa (Lengyel Reinfuss Eduárddal); 1909, 1912: Kassa (Csordák Lajossal); 1920: Gyűjteményes kiállítás, Košice; 1929: Košice (Jaszusch Antallal és Kieselbach Gézával); Emlékkiállítások: 1953, 1979, 1998 Košice; 2007-2008 Košice, Bratislava, Komarno.
Munkásságát értékelő kiadványok: SAUČIN, Ladislav: Elemír Halász-Hradil a umenie jeho doby. Bratislava, 1962; NĚMCOVÁ, Helena: Elemír Halász-Hradil (1873-1948). Katalóg. VSG, Košice 1998; HUSHEGYI Gábor: Halász-Hradil Elemér. Katalógus. SZNM – MKMSZ, Pozsony 2008., Művészeti lexikon II. kötet Akadémiai Kiadó Budapest 1966.
Tatai Zoltán több könyvben dolgozta fel Bódé történetét, ezek között szerepel az iskola története is. Az első hiteles emlékek 1881- május 19-én kelt dokumentumban olvasható. Az okirat szerint a bódéi katolikus fiókiskola védura és tanítóválasztója a hitközség. Ekkor az egy tantermes iskolába 27 tanuló járt. A név szerint ismert legrégebbi tanító Turi Gejza volt.
Az iskola története szakaszokra osztható, melyet egy-egy tanító neve fémjelzett.
Az első időszakban Hauzer Ádám helybeli képesítés nélküli tanító vezette az iskolát.
A második időszakot Tikos Veronika az első női tanító tevékenysége jellemezte, majd a harmadikat szakasz Adler Sándor nevéhez fűződik.
A negyedik szakaszban Király János vezette az iskolát, aki a leghosszabb ideig volt itt tanító, igazgató. Ez alatt az idő alatt jött létre a kor követelményeinek megfelelő szintű szakosított oktatás.
Király János 1942-ben került az iskolába kántortanítónak, egyházközségi feladatainak ellátását Mindszenty József veszprémi megyés püspök is elismerte.
1946-tól az oktatás változásával a kicsi iskola alsó és felső tagozattal működő állami általános iskola lett. Király János tanító, majd igazgató komoly szakmai munkát várt el kollégáitól. A tanulás mellett azonban voltak túrák, gyermeknapok, tábortüzek és megannyi a cserkészetből „átmentett” program is.
Király igazgató úr tevékenységét az iskola épületben a Bódéért Hagyományőrző Egyesület egy emlékszoba létrehozásával köszönte meg. Sajnos az épület többszöri funkcióváltása miatt ez ma már csak az itt élő idősebbek emlékeiben van meg.
A bódéi iskolából a csingeri intézménnyel való összecsatolás miatt az utolsó végzős osztály 1973. júniusában ballagott el.
Ma divatos, hogy statisztikai adatokkal mutatjuk be egy intézmény működését, ezért szeretnénk mi is egy adatot idetenni. Az utolsó végzett osztályokban tanuló diákok fele tanulhatott gimnáziumban, vagy technikumban. Ebben az időben ez az arány országos adatok alapján 20-25% volt.
Néhány név, akikre szívesen emlékezünk: Horváth Margit, Bátai Ildikó, Utassy István, Makári Bertalan.
Bódén született bányász családban, amit mindig büszkén vállalt. Az Ajka Városi Könyvtár és Múzeum igazgatójaként sok helyi lakosnak segített önzetlen munkájával. A mindig barátságos, mosolygós Irénke sokat tett Bódé közösségi életének támogatásáért is. Rendezvények, programok aktív résztvevője volt.
Hosszú gyűjtőmunka után 2020-ban jelent meg könyve: a „Múló idő kertje, Bódé” című könyve, ami nem egy településtörténet csupán. Az itt élőknek, itt dolgozóknak állít emléket, bepillantást enged családok életébe, ünnepeibe.
A könyv bemutatója egy felejthetetlen délután volt a közösségi ház melletti parkban. Mi, itt élők köszönettel tartozunk ezért Irénkének és várjuk minden rendezvényünkre, ahogy eddig is jött és tanácsaival segített!
Most álljon itt kicsit hitvallásként néhány gondolat Irénke könyvéből:
„ Az élet ajándékának a három unokámat tartom, és azt, hogy az ember tud emlékezni és tud felejteni is.
Nehezen élem meg a XXI. század számomra követhetetlen, kiszámíthatatlan tempójú változásait.
Bódéról szóló könyvet kapaszkodónak szántam a felejtés ellen.
Más mentségem nincs.”
Közösségünk Irénke tevékenységét, munkáját példaértékűnek tartja és örömmel vettük fel az Értéktárba.
A bányászat és Bódé története összeforrt az évtizedek során. A korábban csak mezőgazdasággal foglalkozó település az ajka-csingervölgyi bányászat kezdete után indult fejlődésnek. Az egymás után nyíló aknákban a széntermelés növekvő létszámigényét a helyi és a közeli települések lakóiból elégítették ki. Egyre több bódéi dolgozott az üzemekben, és a múlt század 30-as éveiben már a lakosság kétharmada a bányászatból élt.
Bódén szinte nem volt olyan család, amelyik ne kötődött volna valamilyen formában a bányászathoz. Ezt a meghatározottságot tükrözi az a sajnálatos tény is, hogy az 1909-es, 55 áldozatot követelő bányaszerencsétlenségnek 8 bódéi áldozata volt.
A településen élők kétlaki életmódot folytattak. A bányamunka mellett a család segítségével megművelték a nem túlságosan jó minőségű földeket, kiskerteket, szőlőket is. Mindamellett színes kulturális életet éltek. Tagjai és vezetői voltak az iparos olvasókörnek, zenekarnak, színjátszó csoportnak.
Bódé önállósága megszűnése után a bányászat meghatározó szerepe továbbra is megmaradt a település életében. A foglalkoztatottak aránya ugyan megváltozott az új ipari üzemek javára, de a helyi oktatási, egyházi és egyéb intézményeket a bányák továbbra is támogatták.
A veszélyes és embert próbáló bányászmunka végzésében voltak olyan bódéiak, akik különösen kitűntek kiváló teljesítményükkel., és ezért magas elismerésben részesültek. Közülük ki kell emelni. Kotek Antal vájárt, aki 1930-ban Magyar Bronz Érdemkeresztet, Horváth Sándor frontmestert, aki 1957-ben Kossuth díjat, Kiss István vájárt, aki Állami díjat, és Poór András villamos technikust aki találmányáért Géniusz díjat nyert el. Rajtuk keresztül is méltán lehetünk büszkék bányász elődjeinkre.
Külső személő talán meglepődik, hogy mi ezt a múltat az értéktárba tesszük. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert meg kívánjuk őrizni az utókor számára a bányász szellemiséget, bajtársiasságot, segítőkészséget.
Olyan iskolában tanultunk, ahol a köszönés a „Jó szerencsét!” volt, az iskolai ünnepeken a Bányász Himnusz az ország Himnuszát követte. A családi ünnepeken pedig mindig előkerült a „Valahol a hűvös völgy ölén, kicsi bányász háznál…..” kezdetű dal, Varga Gábor csingeri bányászköltő szerzeménye. Bányásznak lenni a nehézségek ellenére büszkeséget is jelentett.
A bányában végzett mindennapi veszélyes munka egy olyan összekovácsoló erő volt, amit nehéz egy külső szemlélőnek bemutatni. Ajka lakosságának összetételét Topor Lajos pedagógus szakdolgozatában kutatta és megállapította, hogy több, mint 50 településről érkeztek a fejlődő iparváros polgárai. Bódén azonban, bár fejlődése sok tekintetben Ajkához hasonló, de a mai napig élők a bányász hagyományok.
Ennek megőrzésében nagy szerepe van a településen működő nyugdíjas és hagyományőrző egyesületeknek és Horváth Károly bányamérnöknek, aki a múlt kutatásán kívül a mai napig is hivatásának tekinti az emlékek megőrzését.
Zárásként említsük meg a bányász feleségeket, akik minden nap azzal a fohásszal engedték el férjüket, gyermeküket a bányába, hogy segítse haza az Isten és Borbála a bányászok védőszentje őket. A nehéz munka ellenére a bányász családok élete nem volt könnyű. Álljon itt bizonyítékként egy hó végi bányász étel, amit a kerti munka mellett, vagy után és gyermekgondozás mellett főztek az asszonyok:
„Készíts sok hagymával pörköltalapot, amit jól paprikázz meg! Ha a hagyma megpárolódott és sűrű szaft lett, tegyél bele kemény nokedlit, és várd vele haza a családot”!
Ha egy mondatban szeretnénk megfogalmazni, hogy mit tett Karcsi bácsi a hagyományok megőrzése érdekében, akkor azt írhatnánk, hogy a múltunkat adta nekünk, Bódén élőknek.
1951-ben született. Az általános iskolát abban az épületben végezte, minek megóvása, az emlékek összegyűjtése érdekében később nagyon sokat tett.
A családi hagyományokat követve (édesapja Kossuth díjas bányász volt), a kiváló képességű és szorgalmú fiatalember Bányagépész és Bányavillamossági Mérnök diplomát szerezett.
A Veszprémi Szénbányák Jókai Bányaüzemében kezdett dolgozni. Foglalkozott a szállítás biztonságával, később pedig a minőségirányítási rendszer kidolgozásával foglalkozott.
2005-ben ment nyugdíjba, ami számára nem a pihenést jelentette, hanem a közösség érdekében végzett munka kiteljesedését. A bányászhagyományok felkutatása, ápolása, Bódé történetének megörökítése érdekében nagyon sokat dolgozott.
Kutatta és megőrizte az utókor számára a településhez köthető személyeket, családokat. Ennek a munkának az eredménye, hogy megismerhetjük Bóday Gábor ( Czekelius Güntner), Rietmüller Ármin, Wiesen Rajmond életét és munkásságát.
Egy nagyszabású kutatás és kitartó munka eredménye volt, hogy 2014. decemberében a feltárt és teljesen felújított Bóday Kriptát a Bódéért Hagyományőrző Egyesület tagjainak támogatásával átadták. Ami Nemzetei Sírkert része és Karcsi bácsi vezetésével minden évben az emlékezés fontos helyszíne. Ebben a munkában többen támogatták Horváth Károlyt, csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Kersner István, Kersner Istvánné, Németh László, Utassy István.
A kriptában nyugszanak azok a Bóday ifjak, akik az 1948-49-es szabadságharcban szolgálták a hazát.
Karcsi bácsi munkájának köszönhetően a Bóday család leszármazottai és Bódé lakosai március 15-én és Halottak napján is tiszteletüket teszik a kriptánál.
2021-ben a Bányászati Múzeum vezetésével bízták meg Horváth Károlyt. Munkájának eredményességét mutatja, hogy az egész ország területéről érkeznek olyan csoportok, melyek Karcsi bácsi vezetésével szeretnék megismerni a bányászat és a környék múltját. Az ő nevéhez fűződik a Fogadj örökbe egy gépet felhívás, amely során önkéntesek, egykori bányászok, családtagjaik, hagyományőrzők vállalták valamely általuk kiválasztott gép, berendezés felújítását, rendszeres karban tartását. Az örökbefogadással nem csupán a gépek állagának megóvását akarják elérni, hanem egy jó közösséget is szeretnének létrehozni.
2023.09.11-én Horváth Károly a Magyar Érdemkereszt Arany fokozatát vehette át,melyre egész városunk büszke.
A további aktív munkához kívánunk jó egészséget egyesületünk elnökének HORVÁTH KÁROLYNAK!
Volt egyszer egy óvoda, volt egyszer egy Mária néni
A Tilda – lak a helyiek által csak kastélynak nevezett épület 1908-ban készült fotó tanúsága szerint a település egyik legszebb épülete volt.
Mint sok hasonló épület egyszer csak óvoda lett, melyet Barabás Gézáné, Mária néni varázsolt gyermekparadicsommá.
Akik óvodásai voltak talán még mai is emlékeznek a kék könyvre, melyből olyan sok kedves mesét olvasott Mária néni. Mindig mosolygott és türelmes volt.
Fiatalkorától nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott és a vezette az óvodát. Az általa követett nevelési elvek nagy része a mai napig is követhető és követendő. Volt itt néptánc, népi játékok, nyári fürdő az udvaron és a talán mindenki által ismert 3 pillangó mese előadása.
Nem hívták erdei iskolának, de a nyári napokon egy hosszú kötelet megfogva indultak a kis óvodások az erdőbe, övék volt az egész Pityer (és vele a nem veszélytelen árok a csillesor mellett), de a szabadság érzetét adta a vidám gyermekseregnek!
Talán a rövid emlékezés, a fotók több helybelinek kedves emlékek. Mária néni része Bódé történetének, az itt felnövő nemzedékek értékeinek.
