Táltosok Társulata
A Táltosok Társulata diákszínjátszó szakkörként indult, lassan 20 éve.
A Szegedi Táltos Művészeti Iskola megkereste Szabó-Kovács Krisztinát, hogy a szegedi iskola ajkai telephelyű alapfokú művészeti oktatását szervezze és vezesse. Rengeteg fiatal próbálhatta így ki a színjátszást, vers-és prózamondást.
A leglelkesebbek, az akkor még B.I.G. színkör néven működő gimnazisták nagyon komolyan vették ezt a csodálatos hobbit. Olyannyira, hogy felnőttként se mondtak le róla, sőt, egyre több időt szentelve a művészetnek, felnőtt társulattá alakultak. Minden évben egy új színművel várják az egyre növekvő létszámú közönséget.
A Társulathoz folyamatosan csatlakoznak új tagok, akiket a régiek nagy szeretettel fogadnak.
Városi rendezvényeken, bódéi programokon is rendszeresen szerepelnek a Táltosok, hiszen szívügyük nem csak a szórakoztatás, hanem a kultúra, és a hagyományok ápolása is.