Bányász identitás
A bányászat és Bódé története összeforrt az évtizedek során. A korábban csak mezőgazdasággal foglalkozó település az ajka-csingervölgyi bányászat kezdete után indult fejlődésnek. Az egymás után nyíló aknákban a széntermelés növekvő létszámigényét a helyi és a közeli települések lakóiból elégítették ki. Egyre több bódéi dolgozott az üzemekben, és a múlt század 30-as éveiben már a lakosság kétharmada a bányászatból élt.
Bódén szinte nem volt olyan család, amelyik ne kötődött volna valamilyen formában a bányászathoz. Ezt a meghatározottságot tükrözi az a sajnálatos tény is, hogy az 1909-es, 55 áldozatot követelő bányaszerencsétlenségnek 8 bódéi áldozata volt.
A településen élők kétlaki életmódot folytattak. A bányamunka mellett a család segítségével megművelték a nem túlságosan jó minőségű földeket, kiskerteket, szőlőket is. Mindamellett színes kulturális életet éltek. Tagjai és vezetői voltak az iparos olvasókörnek, zenekarnak, színjátszó csoportnak.
Bódé önállósága megszűnése után a bányászat meghatározó szerepe továbbra is megmaradt a település életében. A foglalkoztatottak aránya ugyan megváltozott az új ipari üzemek javára, de a helyi oktatási, egyházi és egyéb intézményeket a bányák továbbra is támogatták.
A veszélyes és embert próbáló bányászmunka végzésében voltak olyan bódéiak, akik különösen kitűntek kiváló teljesítményükkel., és ezért magas elismerésben részesültek. Közülük ki kell emelni. Kotek Antal vájárt, aki 1930-ban Magyar Bronz Érdemkeresztet, Horváth Sándor frontmestert, aki 1957-ben Kossuth díjat, Kiss István vájárt, aki Állami díjat, és Poór András villamos technikust aki találmányáért Géniusz díjat nyert el. Rajtuk keresztül is méltán lehetünk büszkék bányász elődjeinkre.
Külső személő talán meglepődik, hogy mi ezt a múltat az értéktárba tesszük. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert meg kívánjuk őrizni az utókor számára a bányász szellemiséget, bajtársiasságot, segítőkészséget.
Olyan iskolában tanultunk, ahol a köszönés a „Jó szerencsét!” volt, az iskolai ünnepeken a Bányász Himnusz az ország Himnuszát követte. A családi ünnepeken pedig mindig előkerült a „Valahol a hűvös völgy ölén, kicsi bányász háznál…..” kezdetű dal, Varga Gábor csingeri bányászköltő szerzeménye. Bányásznak lenni a nehézségek ellenére büszkeséget is jelentett.
A bányában végzett mindennapi veszélyes munka egy olyan összekovácsoló erő volt, amit nehéz egy külső szemlélőnek bemutatni. Ajka lakosságának összetételét Topor Lajos pedagógus szakdolgozatában kutatta és megállapította, hogy több, mint 50 településről érkeztek a fejlődő iparváros polgárai. Bódén azonban, bár fejlődése sok tekintetben Ajkához hasonló, de a mai napig élők a bányász hagyományok.
Ennek megőrzésében nagy szerepe van a településen működő nyugdíjas és hagyományőrző egyesületeknek és Horváth Károly bányamérnöknek, aki a múlt kutatásán kívül a mai napig is hivatásának tekinti az emlékek megőrzését.
Zárásként említsük meg a bányász feleségeket, akik minden nap azzal a fohásszal engedték el férjüket, gyermeküket a bányába, hogy segítse haza az Isten és Borbála a bányászok védőszentje őket. A nehéz munka ellenére a bányász családok élete nem volt könnyű. Álljon itt bizonyítékként egy hó végi bányász étel, amit a kerti munka mellett, vagy után és gyermekgondozás mellett főztek az asszonyok:
„Készíts sok hagymával pörköltalapot, amit jól paprikázz meg! Ha a hagyma megpárolódott és sűrű szaft lett, tegyél bele kemény nokedlit, és várd vele haza a családot”!
Jó szerencsét!
Kép: 34. oldal